2017.12.05. Újratervezés

22:13

Legszívesebben felkötném magam... 

Napokig csak zabálok, aztán hirtelen azt veszem észre, hogy már megint közeleg a karácsony és az újév, és én messzebb vagyok a célomtól, mint valaha. A terv az volt, hogy 15.-ére 62 kg leszek, az újévet pedig már 60 kg alatt kezdem, és a kalóriabázis szerint totál esélytelen, hogy ezt elérjem. Ráadásul részben igazat kell adnom neki, mert az akaraterőm az elmúlt pár napban a béka segge alatt volt. Végig sem merem gondolni, hogy mit ettem csak ma... Igyekszem nem rágódni ezen. Igen, elcsesztem, de még mindig van pár nap 15.-éig, plusz még egy kicsi az újévig, szóval itt az esély, hogy javítsak valamennyit a helyzeten. 

Az önkínzó tervem a következő: kedd estétől péntek estig 72 óra fast, pénteken este kilenc után vacsora, de csakis zöldség-gyümölcs. A hétvégén szintén fast, plusz mindkét nap hashajtó. A következő héten pedig hétfő-kedd fast, szerdán zöldség-gyümölcs, és este egy kicsi a vacsorából, hogy keresztanyám békén hagyjon, és mert csütörtökön vizsgám lesz, amin nem szeretnék összeesni. Csütörtökön és pénteken megint fast, hogy péntek estére a lehető legkevésbé legyek dagadt. A 62 kg-t valószínűleg nem fogom tudni elérni addigra, de a 63 vagy a 64 is jobb annál, mint ami most van.

Alapvetően egész jó kis tervnek hangzik, az igazi kérdés, hogy sikerül-e betartanom. Holnap reggel mérek, nem tudom, most mennyi lehetek pontosan, de biztos, hogy túl nagy számot látok majd a mérlegen...

Elegem van abból, hogy állandóan csalódást okozok magamnak. Mindig az jár a fejemben, hogy ha nem cseszném el folyton, már rég elértem volna a célom. Komolyan akarom ezt venni. Nem akarok többet elbukni. Vékony akarok lenni. Vékonynak kell lennem ahhoz, hogy végre olyan életem legyen, amilyet szeretnék.

2017.10.22.

13:31

A tegnapi binge, majd hashajtózás után ma 67,5 kg-t mutat a mérleg. Örülök, mert este még 68,3 volt, ugyanakkor ha arra gondolok, hogy két hete még 65,9 voltam, akkor legszívesebben teljes erőből lefejelném az asztalt...

Elég motiváltnak érzem magam, plusz egyedül vagyok itthon egész nap, szóval a mai terv az fast. Igaz, nem a hivatalos verziója, hanem a Lucy-féle fast, amikor a zero kalóriás üdítők még beleférnek a napba. Azért szoktam így csinálni, mert valóban nulla kalóriás innivaló az csak a víz és az üres tea, és ha éhgyomorra teát iszok, azt nem bírja a gyomrom, és borzalmas hányingerem lesz tőle,a víz pedig ízetlen, és én általában azért rontom el a fastot, mert hiányoznak az ízek. Szóval a zero üdítők a megoldásom erre. 

Most nagyjából fél kettő van, ami azt jelenti, hogy jelenleg kicsit több mint 12 órája fastolok. Ma még nem is ittam, ilyenkor mindig félek, hogy attól csak éhes leszek. Még mindig pizsiben vagyok, szóval most megyek, felöltözök, és elkezdem csinálni a dolgaimat. Majd még írok, hogy hogy haladok.

17:04
Voltam boltban, feltankoltam zero üdítőkből mára és holnapra.  Mikor hazajöttem, kidobtam minden kaját, amit esetleg megkívánnék, szóval ha minden jól megy, nem fogom tudni elrontani a fastot. Kábé egy órája megittam egy zero Monstert (15), ami nagyon jól eltelít, úgyhogy egyáltalán nem vagyok éhes. Nehezen bírom ki, hogy ne mérjem meg magam óránként, de tudom, hogy a folyadék súlya miatt többet mutatna a mérleg, mint amennyi valójában vagyok, és csak kiborulnék a nagy szám miatt. Majd csak holnap reggel mérek. Nagyon örülnék, ha addigra már 67 alatt lennék, de általában fast alatt is szörnyen lassan fogyok, szóval nem nagyon reménykedem.
Bár éhes nem vagyok, viszont baromira fázok, és szédülök is, de ezek csak a szokásos dolgok, ebből tudom, hogy jól haladok. Felöltözök még jobban, aztán nekiállok tanulni, mert azt is kell valamikor, és legalább eltereli a figyelmemet a fastról.

Bemutatkozás

Hello!

   Íme egy újabb blog. Egy blog, amit azért hoztam létre, hogy elterelje a figyelmemet mindenről, és csak Anával foglalkozzam. Korábban is vezettem már blogot, akkoriban rengeteget segített nekem, és a visszajelzések alapján nektek is, remélem, ez most is így lesz. 

   A nevem Lucy, 18 éves lány vagyok, és a legnagyobb vágyam, hogy lefogyjak. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi alakom hátráltat az élet minden területén (iskola, munka, barátok, szerelem), mert az önbizalmam legjobb esetben is a béka segge alatt van.

Jelenlegi méreteim: 173 cm (5,8")

                                68 kg (150 lbs)

Álomsúlyom: 49 kg

   A súlyomon kívül a magasságomat is utálom. A legtöbb barátnőm alacsonyabb nálam, és mindegy, hogy mit csinálnak, őket mindig mindenki cukinak, aranyosnak tartja, bárki fel tudja emelni őket, és tényleg mindenki szereti őket. Ellenben a magas lányokat az emberek nem gondolják aranyosnak, sosem kapják fel őket csak úgy, és a legapróbb túlsúly is azonnal meglátszik rajtunk. Azonban sajnos a magasságomon nem tudok változtatni, de próbálom azzal kompenzálni, hogy vékony leszek, hogy törékenynek látszódjak, ne fojtsam meg azt, akinek esetleg az ölébe ülök, és ne utáljam magam a rövidnadrágokban, bikinikben még a szokásosnál is jobban.

   A lényeg, hogy ezen a blogon fogom vezetni, hogy mit eszem, mennyit mozgok, leírom majd a tapasztalataimat, néhány tanácsot, és a lehető legtöbb inspiráló gondolatot, képet osztom majd meg veletek. Egyrészt, hogy eltereljem a figyelmemet az éhségről, és emlékeztessem magam a célomra, és azért is, hogy nektek is segíteni tudjak egy kicsit.

Maradjatok erősek, és küzdjetek tovább a tökéletességért!

Ölel, Lucy

'Rövid' novella féleség egy anorexiás lány szemszögéből

Éhes voltam, ez az igazság. Hiába győzködtem magam azzal, hogy ha elég kitartó leszek, egy nap majd eltűnik az éhség, és sosem tér vissza. A testem követelte azt, ami járt neki. A sürgető vágyat az étel iránt lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni.

Remegő gyomorral álltam fel az ágyamról, a kelleténél jóval gyorsabban, emiatt hirtelen megszédültem. A kezemet a folyosó falán támasztva lépkedtem óvatosan, mert a szemem előtt táncoló fekete foltok szinte teljesen vakká tettek, csak a sötétséget láttam magam előtt. 

A konyhába érve mohón pillantottam körbe. Egyetlen lépéssel a pultnál termettem, és sorra kinyitogattam a fölötte lévő szekrényeket valami édesség után kutatva. Ez azonban nem járt sikerrel, ezért a hűtőhöz siettem. Útközben véletlenül belerúgtam az asztalba, ami fülsértő nyikorgással csúszott odébb a konyhakövön. Szinte fel sem fogtam, mi történik körülöttem, nem éreztem a fájdalmat, csak feltéptem a hűtő ajtaját. A hűvös levegő megcsapta az arcomat, és ezzel egy időben valami felüvöltött bennem. Mi a faszt csinálsz?!!

A hideg a csontjaimig hatolt, és mozdulatlanná dermesztette az egész testemet. Mintha csak ájulásból tértem volna magamhoz, beletelt pár pillanatba, mire felfogtam, hol is vagyok, és mire készültem éppen. Elborzadva bevágtam a hűtő ajtaját, és addig hátráltam, amíg bele nem ütköztem a pultba, majd abba kapaszkodva egészen a sarokig.

Mi a faszt csinálsz?! Nem teheted ezt! A hang bennem tovább üvölt velem. Gyenge vagy, egy dagadt, életképtelen disznó, aki még egyszerű szabályokat sem képes követni! Ököllel a falra csapok, olyan erővel, hogy az egész alkarom bizseregni kezd. Nem érdemled meg az ételt! Nem érdemled meg az emberek figyelmét! Éhezz, soványabb kell, hogy legyél, míg végül átlátszóvá vékonyodsz, és többé nem zavarod a körülötted élőket! Megint a falba ütök. Nem érdemled meg az ételt! Nem érdemled meg, hogy élj! Egy ilyen dagadt, értéktelen roncsot senki sem képes szeretni! Újra és újra belevágtam az öklömet a falba, addig, míg a vér lecsordult a kézfejemen, és az üvöltöző hang el nem halkult. Akkor pár másodpercnyi mozdulatlanság után a földre rogytam, és arcomat a tenyerembe temettem. Ana dühe lecsendesedett. Halk szavakkal nyugtatni kezdett, biztatni, hogy ha eddig kibírtam, nem adhatom most fel. Gyönyörű lányok képeit ültette el a fejemben, kiálló csípő- és kulcscsontok fehér ragyogása világította be sötét gondolataimat, és elűzte a gyötrően fekete vágyat. 

A légzésem lassan újra normálissá vált. Óvatosan felálltam a jéghideg padlóról, miközben Anának hálálkodtam, amiért segített összeszedni magam. Elővettem egy poharat, a csaphoz lépve teletöltöttem vízzel, amit az utolsó cseppig megittam. Ezt a műveletet megismételtem még négyszer. Kezdett visszatérni belém az erő, az érzés hogy igen, meg tudom csinálni, képes vagyok vakon követni Ana parancsait, nincs szükségem az ételre. Büszkeség töltött el, hiszen bár pár percre elveszítettem a kontrolt, de sikerült időben leállnom, mert erős vagyok, képes vagyok bármire, amíg Ana mellettem van. 

Az egyetlen, amitől féltem, az az volt, hogy legközelebb talán nem tudok megállni. Több mint 30 órája nem ettem, és éreztem, hogy a szervezetem egyre erősebben lázadozik ellenem. Mindenem remegett, a látásom pedig homályos volt, mintha sűrű ködön keresztül néznék a konyhabútorokra. Muszáj lesz ennem valamit. Az asztalon lévő tálból kivettem egy almát. Előbb félbe vágtam, aztán negyedbe, egyre kisebb és kisebb darabokra, míg végül dobókocka méretű volt mindegyik. Ezeket a kedvenc bögrémbe szórtam, amit a konyhai mérlegre tettem. A képernyőn megjelent számból levonta a bögre súlyát, de még így is messze túl nagy volt. Az almakockák felét félreraktam, a maradékot pedig lemértem újra, és kiszámoltam a kalóriatartalmukat. Automatikusan cselekedtem, akár egy beprogramozott számítógép. 52 kalória. Ennyi talán még belefér. Bizonytalanul mentem vissza az asztalhoz. Leültem, a bögrét magam elé húztam, és a kezembe vettem pár gyümölcsdarabkát. Ennem kell. Kedvetlenül a számhoz emeltem a falatot, de képtelen voltam megenni. Nincs szükséged erre. Ana hangja összekeveredett a gondolataimmal. Kitartó vagy, erős, és ami a legfontosabb, teljesen üres. Nincs szükségem erre. Felpattantam a székről, és a bögre teljes tartalmát undorodva a kukába öntöttem. Az egyetlen, amire, akire szükségem van, az Ana. Ha étellel szennyezem be a testemet, megtudja, milyen gyenge vagyok valójában, és elhagy majd. Ez soha nem történhet meg. Soha.

Újra a hűtőhöz léptem, de ezúttal a fagyasztó ajtaját nyitottam ki. Egy csomag jégkocka társaságában mentem vissza a szobámba, és a tisztán csillogó, átlátszó jeget rágcsálva felülésezni kezdtem. Nem is számoltam. Sosem elég. Sosem lesz elég.